Samsung Galaxy Z Fold3 5G teszt – a trendteremtő

Hihetetlen, de tesztünk alanya már a harmadik generációs Galaxy Z Fold okostelefon. 

Nagyjából 7 éve lehetett először hallani arról, hogy összehajtható kijelző fejlesztésén dolgozik a Samsung Display (a Samsung család kijelzőkkel foglalkozó üzletága). 2019-ben debütált is ennek első kereskedelmi forgalomba szánt készüléke, 2021. nyár végén pedig már az új Samsung Galaxy Z Fold3 5G készülékről van szó. Ez a harmadik telefonból tabletté nyitható kijelzővel rendelkező készüléke a cégnek. Mellette már van két Flip modell is, a 2021-es tesztje például itt olvasható.

Mondhatni konkurencia nélkül tud összehajtható kijelzős telefonokat fejleszteni és kínálni a Samsung. A Huawei-nek és a Moto-nak van ugyan hasonló készüléke, ezek viszont nem érték el hivatalos forrásból a hazai piacot. Ezen kívül a Xiaomi, Oppo és néhány kínai gyártó is dolgozik még hasonló megoldáson. De ha valaki most összehajtható telefont szeretne venni Magyarországon, annak dobozára SAMSUNG felirat lesz írva.

Ismerős külső, elődjére ütött a Galaxy Z Fold3 5G

A Galaxy Z Fold3 5G sokban hasonlít a második generációs elődjéhez. Kívül magas, hosszúkás kijelző, belül pedig egy közepesen nagy helyezkedik el. Leginkább a tavalyi modell nagyobb frissítéseként debütált az új készülék.

Viszonylag nagytestű modellről van szó. Összehajtva legvastagabb pontján 16 mm a telefon. Hozzá a tömege 271 gramm, ami azért nem nevezhető könnyű. De kategóriáját tekintve ez annyira nem meglepő.

Kívül egy 6,2”-os kijelző helyezkedik el, ami 9:25 oldalarányú, azaz szokatlanul keskeny, ha például egy Galaxy S21 Ultra megjelenítőjéhez hasonlítjuk. Ennek felbontása 832×2268 képpont, az AMOLED panel képes 120 Hz-es képernyőfrissítésre is. 

A Fold3 külső kijelzőjét, illetve hátlapi védelmét az új Gorilla Glass Victus üveg borítja, amely a korábbiakhoz képest magasabb ellenállóságot ígér a külső behatásokkal szemben.

A hátoldalon egyébként körülbelül 1,5 milliméter magasságban emelkedik ki a kamera sziget, ami három kamerát tartalmaz, mindegyik 12 megapixeles., illetve egy vakut.

Bal oldalt a zsanér foglal helyet, amely a kinyithatóságot, összecsukhatóságot biztosítja. A jobb oldalra hangerőszabályzó és bekapcsoló gomb került, utóbbi ujjlenyomat olvasót is kapott.

Alul és felül is vannak hangszórók a sztereó hangzásért, van több mikrofon, illetve alul van az USB-C csatlakozó.

Ha kettényitom a Fold3-at, akkor tárul csak elénk a lényeg. Belül egy 7,6”-os, közel négyzetes arányú 1768×2208 pixeles kijelző van. A Dynamic AMOLED 2x technológiát használó panel szintén 120 Hz-es képfrissítéssel rendelkezik.

További újdonság a kijelző alá rejtett kamera. Ezt egy kicsit nehéz elmagyarázni. a punch hole-hoz hasonlóan a kijelzőbe vágott lyukban van a kamera, azonban a szenzor felett is vannak pixelek. Így bizonyos esetekben kevésbé látszódik a kamera helye – bár ez annyira azért nem sikerült jól. Sem az elrejtést, sem a képalkotást tekintve. 

A Fold3 az első összehajtható telefon, ami támogatja az S Pen tollat a belső kijelzőjén. Korábban a Galaxy Note telefonok sajátossága volt ez. Kétféle toll érhető el hozzá, amely egy tokkal együtt van, így a tokban lehet tárolni a tollat.

A készülékház meglepően stabil és masszív. Ez ad helyet a 4400 mAh-s akkumulátor telepnek, amit 25 wattos vezetékes, vagy 10 wattos vezeték nélküli teljesítménnyel lehet feltölteni. 

A Fold3 doboza kizárólag egy USB-C – USB-C kábelt tartalmaz és SIM tálca kiemelő tűt, egyéb tartozékot nem, így töltő adaptert sem kapunk, ehhez vagy korábbi kiegészítőnket kell használni, vagy külön kell megvenni.

A tesztre kaptam a Galaxy Z Fold3 5G-hez egy bőr tokot is. Ez a kevés hozzávaló tok egyike, hiszen nincs túl sok opció egy ilyen kütyü esetén. Egyébként kifejezetten puha, finom tapintású a tok és jól is néz ki rajta. Az előlapi kijelző használata viszont nagyon fura volt vele, mert a széleket nem lehet elérni a tok pereme miatt.  Fontos, hogy ez nem része a gyári csomagnak, külön vásárolható meg a telefonhoz.

A hardveres erőre nem lesz panasz

A Galaxy Fold Z3 5G hardvere hozza az aktuális csúcsokat, még ha nem is minden téren a legfrissebb mindenből.

Az 5 nm-es Qualcomm Snapdragon 888 chip rendkívül nagy teljesítménnyel járul hozzá ahhoz, hogy a játékok gyorsan betöltsenek és szépen fussanak, közben viszont azért előfordul némi érdemi melegedés, de vészesnek nem nevezném.

Egyféle memória opció érhető el, ez pedig 12 GB, nem adott tehát lentebb a Samsung. Háttértárat tekintve 256 GB és 512 GB érhető el, UFS 3.1 alapokon. Érdemes előre kigondolni melyik lesz a jobb opció számunkra, mert nincs memóriakártyás bővíthetőség.

Egyébként mindenféle adatkapcsolódási megoldást támogat a telefon, az, hogy 5G-s ma már nem meglepő. A biztonság kedvéért a termék amúgy is hosszú neve is utal erre. A Fold3-ba két nanoSIM kártya helyezhető, illetve támogatja az eSIM-et is – viszont egyszerre csak két kártyát fog kezelni. Van Bluetooth 5.2 (A2DP, LE, aptX és ANT+ támogatással), WiFi-ből pedig a-tól ax-ig támogat mindent, így a legújabb WiFi 6-os routerekkel is jól fog kommunikálni. A helymeghatározáshoz GPS, GLONASS, Galileo és BeiDou műholdakat fog használni. Nem maradt ki a mobilfizetéshez az NFC sem, nincs viszont infra port.

Az alkalmazások is szeretik a nyitogatást

Az Android 11 rendszerre a One UI 3.1.1-et húzta rá a Samsung, ami összességében rendkívül gyorsan megy. Akadás nélkül, az appokat gyorsan nyitja meg, pörgősen lehet váltani közöttük. De mi mást várnánk egy olyan telefontól, amelynek árcímkéje közelebb van az 1 millióhoz, mint az 500 ezerhez? Igen, ez a minimum elvárás egy ilyen árszint esetén.

A szoftvert egyébként jól sikerült hozzáilleszteni a kinyitható megoldáshoz. A külső kijelzőn elindított app fut tovább ha szétnyitom a nagy kijelzőt. Gyorsan, jellemzően hiba nélkül adaptálódik az alkalmazás az új megjelenítőhöz, így ez nem okoz semmilyen gondot.

Nyitott képernyőnél az appok megnyithatók akár ablakokban is, illetve osztott nézetben, így egyszerre tényleg több mindent csinálhatunk a telefonon.

Újfajta fotózási lehetőségek, megoldások

Fotózásnál is hasznos a nagy képernyő. Egyrészt 90 fokba meghajtva simán lehet állványként használni a Fold3-at, akár állítva, akár fektetve. Ilyenkor a kijelző egyik fele keresőként funkcionál, a másikra kerülhetnek a kezelőszervek, vagy az előzőleg elkészített képek.

Szelfizésre kétféle opciónk van. Kívül a kicsi kijelzőbe egy 10 megapixeles kamera került, ez teljesen jó fotókat csinál. Belülre a speciális, elrejtett kamera került, ez viszont csak 4 megapixeles. Illetve mivel átfedő képpontok vannak a kamera felett, a minősége sem annyira nyerő.

Ha sok fény áll rendelkezésre, az arc jó, viszont a háttér már elmosott. Kevesebb fény esetén pedig erősen zajos a kép és kevés a részlet. Ebből a szempontból a “rejtett” kamera nem jött be a Samsungnak, mert valójában nem sikerült elrejteni és a képminőség is csak rosszabb lett.

A hátsó, fő kamerák viszont egészen jól teljesítenek. Három 12 megapixeles kamerát kapunk, ebből kettő optikai képstabilizátorral is rendelkezik. Az egyik telefotó, egy másik pedig széles-látószögű lencsét kapott.

A nappali és az éjszakai képek is egészen jók lettek vele a megszokotthoz képest alacsonyabb felbontás ellenére. Azt el kell ismerni, hogy azért a mai flagshipek fotós képességei szerteágazóbban 4-5 kamerával, akár a Galaxy S21 Ultrát nézve, vagy a Huawei, a Xiaomi és a többi gyártó kihívóit. Viszont a mindennapi életben teljesen jól teljesít a Galaxy Z Fold3 5G kamerája is.

A hajtogatós telefonok esetén az üzemidő lehet még a szűk keresztmetszet. A Z Flip3 5G tesztben is szerepelt, hogy a kisebb modell üzemideje nem túl acélos. A Galaxy Fold3 5G kb. 33%-kal nagyobb akkumulátort hozott, mint a keresztbe összehajtós testvére. Azonban üzemidőben alig több csak amire képes.

Aktívan használva a belső kijelzőt is, igazából egynapos üzemideje van a készüléknek és ez kb. 3-5 órás képernyő üzemidőt jelent, ami azért nem kiemelkedően sok. Ennek oka egyébként a 120 Hz-es képernyőfrissítés is többek között.

Ami nálam kevésbé jött be, hogy 25 wattos a maximális töltési sebesség. Ez 2021-ben gyorstöltésnek sem igazán nevezhető, hiszen sorra jönnek a piacon a 40 wattos, a 66 wattos, sőt már a 100 wattos vezetékes töltést támogató eszközök is. A Galaxy Z Fold3 5G 10%-ról közel 2 óra alatt tölthető fel 100%-ra, ami elég sok idő. Ráadásul a dobozban nincs töltő adapter, sajáttal kell operálnunk.

Van jövője a hajtogatós telefonoknak?

Mindenképpen! Az első egy-két napban azon aggódtam, hogy ha elejtem, akkor több százezres javítási számlát csinálok magamnak. Igazából erre egyébként megoldás a MediaMarkt Garancia Plusz Gold, vagy Platina szolgáltatása, amely a telefon árának töredékéért nyújt fedezetet véletlenszerű sérülésekre (is).

Pár nap után azonban már a legnagyobb természetességgel használtam a telefont. A kis kijelzőt gyakorlatilag csak telefonáláshoz és a leggyorsabb műveletekre használtam. Már Facebookozásra, vagy éppen nyelvtanulásra is automatikusan nyitottam ki a készüléket. Útközben és este az ágyban is kényelmesebb volt a nagy képernyőn böngészni, pötyögni.

A használhatóságot javítja, hogy immáron vízálló is a készülék (IPX8). Víz alá nem érdemes dugni, azonban ha ráfröccsen a víz, vagy elázunk vele, nem okoz problémát, nem fog beázni tőle a telefon.

A hajtogatós telefonok a jövőben sokkal nagyobb szerepet kaphatnak a piacon. Ehhez egyrészt jól jönne a verseny, hogy ne csak a Samsung legyen itthon mint piaci szereplő. Mellette értelemszerűen kell az árcsökkenés is. A Galaxy Z Flip3 5G már a hagyományos flagshipek árszintjén van. Tesztünk alanya, a Galaxy Z Fold3 5G még azért sokkal combosabb árban, ezért igazi kuriózumnak számít, új, üde színfoltot hoztak ezek a készülékek az okostelefonok ”állóvizébe”.

128912cookie-checkSamsung Galaxy Z Fold3 5G teszt – a trendteremtő