A (majdnem) tökéletes mindenes: Samsung M7 teszt

Samsung M7: Minek nevezzelek? Tévé, monitor? Arra nincs szó, amikor egy eszköz a kettő együtt, pedig lassan ki kellene találni.

Amikor egy gyártó lelkesen elküldi egy-egy termékét tesztelésre, mindig tudjuk, mit csomagolunk ki a hungarocellből és miről hántjuk le az átlátszó fóliát. Egér, hangfal, videojáték-konzol, okostévé, router – egyértelmű, nem? Mi is ezt gondoltuk, amíg meg nem kaptuk a Samsung M7-es… nos, nem is tudjuk, mijét. Ez volt az első eszköz, ami kifogott rajtunk. Ám ebben nem volt semmi lehangoló, sőt, inkább csak izgalmas lett tőle az egész.

Konkrétan arról volt szó, hogy fogalmunk sem volt, hogy monitort, vagy tévét szerelünk éppen össze.

Spoiler alert: mint kiderült, ez így van rendjén és nem is kellett tudnunk. Mérete, hardverjellemzői, okosfunkciói és távirányítója (!) alapján egy kisebb tévével van dolgunk, az állvány, bizonyos funkciók és designelemek tekintetében pedig egyértelműen monitor ez. Akkor most hogy is van ez?!

Ha belegondolunk, logikus: egyre több gamer (és home office-oló irodai munkás) dönt úgy, hogy tulajdonképpen nincs is szüksége külön monitorra, tökéletesen megteszi egy géphez, laptophoz csatlakoztatott okostévé is. Közben a hagyományosan a televízióikról ismert gyártók is egyre intenzívebben kedveskednek a gamereknek: hiába néz ki és viselkedik úgy egy eszköz, mint egy tévé, simán hozza a drága monitorok funkcióit. 120 Hz, változó képfrissítés, alacsony válaszidő, árnyékkiemelő és elmosódás-csökkentő funkciók… egyre többen vannak, akik egészen odáig merészkednek, hogy (a gyártók bátorítására) monstre OLED-paneleket használnak gaming és produkciós monitorként.

Nem csoda, hogy a Samsung is rájött, hogy egyre több vásárló van, aki nem tévét, vagy monitort, hanem mindkettőt egyszerre és egyiket sem: simán egy kijelzőt szeretne vásárolni. Egy kijelzőt, ami jó mindenre: munkára, játékra, film- és sorozatnézésre, zenehallgatásra és okoseszközök vezérlésére oda-vissza.

Minek felállni munka után és átülni a tévé elé netflixezni, ha fel sem kell állni: ott van minden lehetőség az asztalodon?

Azt nem tudjuk megmondani, micsoda a Samsung M7, és nem is kell; azt szerencsére meg tudjuk mondani, mire jó. (Természetesen a fentiekre.) És azt is – ami éppen ilyen fontos –, hogy mire nem jó. Végül pedig azt, hogy kinek éri meg befektetni rá. Haladjunk sorjában.

Design, első benyomások

A dobozban szó szerint semmi extrát nem találunk, ám ez jó jel: mi másra lenne szükségünk, mint a talpra, az állványra, pár csavarra, a távirányítóra, a táp-, az USB- és a HDMI-kábelre, és persze magára a kijelzőre? Főleg, hogy az alkatrészekből sugárzik a minőség: a fém talp és állvány atomstabil, diszkrét és magabiztos a kábelvezető pánt a panel körül alig van káva, alul kicsit vastagabb és logózott (pont, mint egy monitor), de nincs az egészben semmi hivalkodó, feltűnő, csak elegáns Samsung-design.

A 32 collos képernyőt kizárólag HDMI-csatlakozóval és USB-C porttal hajthatjuk meg, DisplayPortot hiába keresünk, kapunk viszont egy háromfelé vezető USB hubot. Csatlakozó nélkül is működik, egyrészt a Tizen operációs rendszernek hála teljes értékű okostévét kapunk streaming platformokkal és minden Samsung-kompatibilis applikációval, másrészt többféle vezeték nélküli kapcsolódásra képes a képernyőtükrözéstől a gyártó saját Dex kezelőfelületéig, ami egészen fantasztikus élményt nyújt a megfelelő mobillal, tablettel; erről később. A lényeg, hogy a szerény hátlapi lehetőségek ellenére rengeteg a lehetőségünk.

VESA-csatlakozót szerencsére találtunk; ez már csak azért is fontos, mert bár méltattuk az állványt, azon csupán előre-hátra dönteni tudjuk a panelt, forgatásra, magasságállításra nincs lehetőség. Fontold meg és mérd le tehát, hova tennéd a készüléket.

Kép- és hangminőség

Papíron a Samsung M7 a klasszikus belépőkategóriás jellemzőket kínál; szerencsére az összkép jóval vidámabb. 250 nites tipikus fényerejével nem világít be egy napfényes szobát, így fenntartásokkal kell kezelnünk a HDR-kompatibilitást is. Kizárólag HDR10 megjelenítést tud, ez is csak egy kicsivel meggyőzőbb az SDR-nél: a fényerő, a dinamika, az árnyék- és csúcsfényrészletesség valamit javul ugyan, de átütő élményre ne számítsunk.

Szerencsére a képminőség így is nagyszerű. Ne feledjük, hogy ez nem a fél falat betakaró tévé, hanem egy 32 collos monitor, amelyhez még akkor is közelebb ülünk, ha tévéként használjuk, így a fényerővel végső soron nincs baj, amíg nem közvetlenül tűz a nap a szobába, jó szolgálatot tesz az M7. Feltűnhet még az 1:3000-es kontrasztarány: bizony, a kijelző VA panelt használ az elterjedtebb IPS helyett, ez elvileg kissé rosszabb betekintési szöget, de szebb feketéket jelent. Nem is okoz csalódást: OLED-szintre ne számítsunk, de az okosan vezérelt háttérvilágítással együtt egészen tévészerű az élmény, és a betekintési szög is egészen nagyszerű, legfeljebb a színek „csúsznak el” kissé, ha oldalra lépünk, a fényerő, a kontraszt meggyőző marad.

Tény, hogy a színek jellegzetesen VA-sak: kalibrálással ugyan sokat segíthetünk, de a bőrtónusok, a finom átmenetek sosem lesznek olyan életszerűek, mint egy jobb IPS-panelen. Ebből már sejthető, hogy az M7 produkciós, grafikai vagy videós munkákra mérsékelten alkalmas, ízig-vérig tartalomfogyasztó monitor/tévé ez. Megpróbáltunk fotókat szerkeszteni rajta, és bár sikerült kicsikarnunk belőle korrekt színeket, kontrasztot, árnyékokat és csúcsfényeket, nyomdakésznek nem neveznénk azt, amit alkottunk rajta. Nem baj: nem is ez a cél, egyszerűen nem árt, ha vásárlóként tudsz erről.

Film, sorozat és irodai munka: ebben nagyon szépen teljesít az M7. A Tizen rendszernek hála pár gombnyomással beállítottuk a Netflixet és a HBO Maxet, a tévé kiválasztotta a legjobb előbeállítást, és mindenféle szöszölés nélkül már gyönyörködhettünk is a sorozatokban 4K-ban (ez ugyanis az M7 natív felbontása) és a már említett visszafogott HDR-ben. A Sárkányok háza sötétebb részei el-elvéreztek ugyan (azok mondjuk a csúcskategóriát kivéve minden kijelzőn, panaszkodnak is miatta a rajongók), de a Cyberpunk: Edgerunners animés vonalai és élénk színei lenyűgöztek.

Külön ki kell emelnünk a hangminőséget, amely bár sem ablakrepesztő hangerőt és gyomorrezgető basszusokat nem kínál, sokkal jobb, mint bármely általunk tesztelt monitor beépített hangszórója, az átlagos-jó tévék szintjét hozza. YouTube-videókhoz, dialógusközpontú sorozatokhoz tökéletes volt, de azért tény, hogy egy tíz-húszezer forintos hangfalpárral is jobban járunk, egy jobb soundbarról nem is szólva. Jobb, ha tudod: jack-kimenet nincs, audiojelet kizárólag HDMI ARC-kal küldhetsz (a két csatlakozóból az egyik kompatibilis ezzel), illetve 4.2-es Bluetooth-csatlakozásra is van lehetőség.

Gaming

Bár a Samsung – nagyon helyesen – nem gaming monitorként hirdeti a terméket, 2022-ben megkerülhetetlen szempont, hogy milyen élmény játszani rajta. A válasz: nagyszerű… ha nem vagy hardcore gamer, esetleg esport-aspiráns. Akkor ugyanis nem a te monitorod ez.

A fő korlát a 60 Hz-es képfrissítés: ez a legújabb konzoloknak és a legtöbb PC-nek elég, a vajsima, 120-144 fps sebességű megjelenítésről le kell mondanunk. Ez csak annak probléma, aki már játszott így; ekkor nagyon nehéz visszalépni a „mezei” 60-ra, egyébként nem nagy érvágás. A 4K-s felbontás csodásan kiszolgálja a nagyobb PC-s címeket, igaz, a PlayStation 5 valamiért ragaszkodott az 1440p-s megjelenítéshez, képtelenek voltunk jobb belátásra bírni. Joel és Ellie kalandjai a The Last of Us Part I-ben így is lenyűgözőek voltak, élénk színekkel, részletes árnyékokkal.

A sötét részek megjelenítésével meggyűlt a bajunk: az M7 ragaszkodott hozzá, hogy azok a feketék igenis középszürkék. Némi matatás után megtaláltuk a menüben az árnyékkiemelés opciót: ezt nullára tekerve azonnal megkaptuk a dinamikus, meggyőző kontrasztokat. Mozgási elmosódást nem tapasztaltunk, vagy csak minimálisat, ami sosem vett el az élményből, a válaszidő pedig megfelel a gyártó által ígért 8 ms-nek: még a Doom Eternal legzúzósabb részei közepette sem tapasztaltunk érzékelhető laget.

Irodai munka

Nem hittük volna, de az irodai felhasználás volt az M7-teszt legszórakoztatóbb része. A Samsung elve felkínálja az Office 365-öt, méghozzá PC nélkül: elég egy bejelentkezés, és már használhatjuk is a teljes értékű irodai csomagot kizárólag a tévén futtatva. Igaz, a Bluetooth billentyűzetet és egeret nem ússzuk meg (mazochisták persze szerkeszthetnek Excel-táblát távirányítóval, a többieknek nem ajánljuk), de annyi baj legyen.

Az M7 távoli elérést is felkínál az erre felkészített PC-kkel, így akár az irodai gépet is tudjuk vezérelni otthonról. A képernyőtükrözés és az Apple AirPlay 2 segítségével vezeték nélkül csatlakoztathatunk bármilyen eszközt a gyártótól, nekünk azonban a Samsung Dex volt a kedvencünk: USB-C kapcsolódással vagy szintén vezeték nélkül voltunk képesek képet küldeni a gyártó más erre felkészített eszközeiről a monitorra úgy, hogy egy PC-szerű Android-kezelőfelület várt. Egészen szürreális volt egérrel, billentyűzettel vezérelni az oprendszer appjait és böngészni a weben, szöveget, képet szerkeszteni, Instagramra posztolni.

Összkép

A Samsung M7 a gyártó szerint mindentudó kijelző, monitorként és tévéként is megállja a helyét, és ez igaz is, apró fenntartásokkal: a képminőség bizonyos pontjait és a gaming teljesítményt mindenképpen figyelembe kell venni, mielőtt vásárlásra adja a fejét az ember, és a HDR-jelzésnek sem ajánlatos bedőlni. Óvatosan ajánlottuk volna tehát az M7-et… amíg meg nem láttuk az árát. Ami fantasztikus:

Tudását, rugalmasságát tekintve ezzel messze a legjobb ár/értékű tévé és monitor. Külön-külön is az lenne, így egyben azonban konkrétan kihagyhatatlan ajánlat.