Nehéz dolga van annak, aki most adja tévévásárlásra a fejét. Nem azért, mert képtelenség nagyszerű készülékeket találni; éppen ellenkezőleg. Annyira sok a nagyszerű készülék (erről írtunk már itt is), hogy az összes létező magazin tesztrovatának kiolvasása után sem könnyű leszűkíteni a befutók körét, hát még kiválasztani a nekünk megfelelőt. A zavarba ejtően nagy választékra a lehető legjobb választ adta a Sony a XH90 szériájával, amely nem egy-két funkcó hangsúlyozásával és marketinglózungokkal lopta be magát a vásárlók szívébe, hanem azzal, hogy egyszerűen mindent nagyon jól csinál. A sportrajongóktól a gamereken át a legjobb minőséget hajkurászó, megszállott filmőrültekig mindenki megtalálja benne a számítását, és még azok is elégedettek lesznek, akik nem szeretnék azzal kezdeni, hogy egy drága hangrendszert is vásárolnak hozzá: az XH90 ugyanis nagyszerűen szól.
Egy kicsit előreszaladtunk, de közben fel is soroltuk azokat a szempontokat, amelyek mentén bemutathatjuk (és persze főleg méltathatjuk) a Sony XH90-et. Haladjunk is sorban.
Méret, design, kialakítás
A négy méretben, 55-től 85 collos átmérőig kapható XH90 széria kialakítása pont olyan, amilyet egy 2020-ban piacra dobott, felső-középkategóriás tévétől várnánk: letisztult, minden otthonban megtalálja a helyét. Egészen minimális kávája van, de a minőségi fémek használatának és annak, hogy a megszokott fekete helyett sötétszürke a színe, a tévé egy fokkal elegánsabb, mint versenytársai. (Ha méretben ennél kisebb sony tévét keresnél, itt írtunk pl. az A9-ről). A vékony és a tévé testéhez minden szempontból passzoló lábakkal együtt pedig kész műalkotásként is funkcionál, ha megfelelően pozícionáljuk a nappaliban. Nehéz elképzelni, hogy bárki ránéz, és azt mondja, „nekem ez nem tetszik”.
Rendszer, szolgáltatások
A Sony évek óta az Android TV operációs rendszert alkalmazza a tévéiben, és bár a kezdeti években sok kritika érte a szoftver sebességét és kezelhetőségét, mára ez lett az egyik leginkább megbízható és legnépszerűbb televíziós oprendszer. Félig azért, mert (mint a neve is mutatja) egy nagyra nőtt Androidról van szó, azaz több applikáció közül választhatunk, mint bármely más gyártó esetében, és általában az újonnan megjelenő alkalmazások is ezen a rendszeren debütálnak. Az összes piacon lévő streaming szolgáltatást támogatja, beleértve a zenelejátszókat, a YouTube-ot és az egészen obskúrus, tematikus film- és videólelőhelyeket is. Aki Android telefont használ, annak megtanulnia sem kell, a Sony távirányítójával pedig végképp kézre áll minden funkció. Elég, ha annyit mondunk, hogy jelenleg több mint 7000 applikáció érhető el a tévén elindítható Google Play áruházban, arról nem is beszélve, hogy külső eszköz nélkül is működik Chromecast-egységként.
Képminőség – VA panelek
Itt kezdődnek a valódi izgalmak. Az XH90-et a ma sztenderdnek számító 4K-s felbontású panellal látták el, azaz az ilyen részletességű natív tartalmak néznek ki rajta a legjobban. A felbontás persze nem minden, sőt, alig mond el valamit egy-egy tévé valódi tudásáról; szerencsére nincs vége a történetnek. Az XH90 VA panelt használ, a Sony mérnökei pedig pontosan tudták, mik a technológia előnyei az alternatívákhoz képest (OLED, IPS), amelyeket domboríthatnak, és a hátrányai, amelyeket kompenzálhatnak. A VA panelek jellegzetesen szaturáltabbak, azaz élettel teli és lenyűgöző színek megjelenítésére is alkalmasak, ráadásul a megjelenített kép sötétebb, vagy fekete régiói mélyebbek, közelebb állnak a valódi feketéhez, mint az IPS esetében. A VA panelek fő hátránya a betekintési szög: oldalról nézve a kép fakóvá, fénytelenné, élettelenné válhat sok ilyen tévé, monitor esetén. A Sony tévécsaládjának azonban nincs szégyellnivalója: hacsak nem direkt oldalról, éles szögből nézzük, ebből semmit nem veszünk majd észre, egy kanapén három-négy ember ugyanabban a minőségben gyönyörködhet.
A pixelenként megvilágított OLED-del persze nem veszik fel a versenyt… illetve mégis. A Sony XH90 ugyanis nem csak egyszerűen megvilágítja oldalról vagy (mint esetünkben) hátulról a panelt, hogy az LCD-pixelek a fényt megszűrve a megfelelő színeket produkálják, hanem be- és kikapcsolható világítási zónákkal látta el a folyadékkristály-réteg mögötti fényt kibocsájtó réteget. Ez azt jelenti, hogy ahol nincs szükség rá (értsd: fekete a kép), ott a LED-lámpák kikapcsolnak, a tévé így valódi feketék megjelenítésére képes. Ez persze kompromisszumos megoldás, hiszen nem a pixeleket szabályozza a tévé, hanem pixelek csoportját, esetünkben 32 zónában, azaz itt-ott tapasztalhatunk jellegzetes glóriát a sötét háttér előtt felbukkanó fényes részek körül. Az XH90 esetében így is meggyőző a végeredmény.
Kalibráció
Ha ez nem lenne elég, minden ma elterjedt HDR formátumot támogat, a valódi feketéknek hála pedig bőven elég neki a nagy dinamikatartomány prezentálására a 6-700 nites fényerő. Persze, tudjuk, ahány ház (értsd: filmstúdió, streaming applikáció és tévémárka), annyi HDR, a formátumok és a beállítási lehetőségek közt szinte lehetetlen eligazodni. A Sony erre is mutat egy elegáns megoldást: az előre kalibrált mozis képmódokat. Ezek közül kiemelkedik a Netflix Kalibrált Mód, amelyet a népszerű streamingszolgáltató mérnökeivel együtt állítottak be. Ha ezt választod, biztos lehetsz benne, hogy a kép a lehető leghűségesebb a filmek és sorozatok alkotóinak eredeti elképzeléséhez, hiszen a képminőség így megközelíti azokét a monitorokét, amelyeken a tartalmakat utómunkázták és fényelték. Ez pedig fontosabb, mint a hatásos, de pontatlan szín-, fényesség- és mozgásvisszaadás, nem?
A kisebb felbontású tartalmak felskálázásáról az X1 processzor gondoskodik, azaz az XH90-en a Full HD, sőt, az annál kevésbé részletes tartalmak is meggyőzően néznek ki a 4K-s kijelzőn. A TRILUMINOS technológia pedig a színek, árnyékok és egyéb apró részletek valósághű megjelenítéséért felel. Ez szerencsére a piac egyik legjobb mozgásmegjelenítésével párosul: mozgási mosódásról, szellemképről szó sincs, minden képkocka kristálytiszta és éles.
Hangrendszer
A tévé meglepően vékony, de még így is belefért egy a konkurens modellek közül magasan kiemelkedő hangrendszer, amely kiegyensúlyozott hangzást ad mély basszusokkal, határozott középpel, érthető dialogusokkal és egyéb szövegekkel és pontos magas hangokkal. Az Acoustic Multi-Audio csak a 65 collos vagy nagyobb modellek esetében érhető el. A rendszer lényege, hogy a televízió hátoldalán két hangszóró található, mindkettő külön mély- és magas hangokért felelős membránokkal. Az ügyes elhelyezésnek és elektronikának hála semmiről nem maradunk le „csak” azért, mert a hangot oldalirányba és hátrafelé szórja a tévé, sőt: éppen a falfelület segítségével tölti meg a szobát csodálatos surround hangzással. A Sony X-Balanced hangszórói keskeny dizájnjukkal biztosítják a tökéletesen tiszta és erőteljes hangzást, így a TV nem csak karcsú lehet, de kiváló hangminőséget is biztosít.
Játékélmény
Ha valaki, akkor a PlayStation 5 gyártója, a Sony pontosan tudja, milyen fontos felkészíteni a tévéket az új konzolok funkcióira. Ennek megfelelően egy filmware-frissítésnek hála 2.1-es verziójú HDMI-csatlakozókat találunk a tévén, azaz akár 120 Hz-es képfrissítéssel képes 4K-s jelet fogadni, és megbírkózik a változó másodpercenkénti képkockaszámmal is, azaz akadás- és szakadozásmentesen megjeleníti az erre felkészített játékokat.
A tévét nézve (és hallgatva) nehéz kiemelni az erősségeit, nem azért, mert kevés van neki, hanem éppen azért, mert mindenben nagyon jó.