Rocketman: színpadon talán megállja a helyét az Elton John musical, a vásznon nem

Kezdőlap » Rocketman: színpadon talán megállja a helyét az Elton John musical, a vásznon nem

Kivéve persze, ha az egészre, mint egy viccre és humoros mesefilmre tekintünk. Ha Elton rajongó vagy, lehet, hogy beleszeretsz a filmbe. Már ha képes vagy elengedni a kedvenc számaid korábbi verzióit. Ha nem te vagy a legvérmesebb rajongója a brit sztárnak, de imádod a gyermeteg musicaleket, még betalálhat a film. Ha egyik leírás sem illik rád, menekülj!

A remake-ek, önéletrajzi drámák és zenés mozik éve: tényleg kell ennyi giccs?

Úgy fest, igen. Jó eséllyel a piaci mágnások gondosan megtervezett üzleti tervekkel vágnak bele az újabb és újabb táncra és dalra perdülő szereplőkkel operáló filmekbe. Ráadásul új zenét sem akarnak már írni a mozikhoz, elég elővenni már meglévő darabokat és életműveket. A Queen mozi és a Cooper-Gaga kettős után eljött Elton John ideje is. Akiről meglepő módon úgy készült didaktikus film, hogy (hál’ istennek egyébként) még él. Az interjúi és különc kinézete alapján is szórakoztató zenei zseniként beskatulyázható angol sztárról szóló film kapcsán két dolog jut eszünkbe. Egyrészt Elton a kiegyensúlyozott házasságnak és apaságnak hála megszelídült, megtalálta önmagát és valószínű ennek köszönhetően belement egy kissé tingli-tangli életmű feldolgozásba. Az inkább mesefilmnek ható mozi persze tele van kiváló zenékkel, de próbatermi, stúdió és koncert felvételek helyett (és részben mellett) javarészt lebutított színpadi dramaturgiával előadott musical betétekké váltak a slágerek. Persze rendben, a néző ma már nem elégszik meg azzal, hogy Elton (vagy az őt alakító Taron Egerton) csak áll és énekel, esetleg eksztatikusan veri a zongorát és levesz a lábáról egy rakás embert. Nem. Ma már tánc kell és folyamatos helyszín változás, legalább hetven háttérszereplő és persze a könnyen emészthető közhely-gesztusok és mozdulatok. Másrészt – ismerve valamelyest a brit néplélek különcségeit – az emberben felmerül, hogy az egész film csak egy vicc, Elton sem akarja komolyan venni, hogy még életében “tanmese” készül róla, így (producerként) belemegy a játékba. A musical műfaj a 14 alatti és 60 feletti, 95% százalékban női nézőkre van szabva, akik már vagy még mindig a nagy érzelmekről fantáziálnak. Mivel Elton John rajongói bázisa inkább az idősebb korosztály felé húz, így a moziban is javarészt középkorú nőket lehetett látni a vetítésen. Hogy egy esetleges kikacsintás velük mennyire működik, kérdés. Mindenesetre a meleg szexjelenet nem verte ki a biztosítékot a nézőknél, aminek örülünk, hiszen a szerelem az szerelem. Pont.

Elmondani a nyilvánvalót

Egy árva adatot sem kell tudni ahhoz az énekes-zeneszerzőről, sőt, nagy pszichológusnak sem kell lenni, hogy az ember élből sejtse: a drogok és az alkohol szerepe valamilyen gyerekkori traumára vezethető vissza. Rideg apa, közönyös anya. Döbbenetes! És a gyerek – aki jó eséllyel régóta érzi azt is, hogy ő bizony “más” – végül nem szereti eléggé önmagát és önpusztításba kezd? Sosem hallottunk még ilyesmiről! Rendben, mivel ez történt Eltonnal, ezt kell elmesélni. De a rehabra való bevonulással kezdődő film olyan didaktikusan, klisékkel tűzdelve kezeli a témát, hogy az már fáj. Az, hogy egy ember fel tud állni, hogy megküzd a démonjaival és hogy végre nyíltan felvállalja önmagát, a homoszexualitását, igazán tiszteletreméltó dolog. Hogy erről egy ilyen könnyen felejthető film készül, amelyben a színészi játék is csak a gyerekközönség igényeit kiszolgáló szinten mozog, az már erősen megkérdőjelezhető húzás. Rendben, ne legyen komoly dráma a mozi. Rendben, legyen zenés musical. De attól még írhatnak az alkotók közhely mentes párbeszédeket, ízzel, valódi karakterekkel. Miközben a 2016-os The Nice Guys is egy hasonlóan gyenge (értsd: nem kiugróan izgalmas vagy meglepő) történet volt, olyan párbeszédeket adtak Ryan Gosling és Russell Crowe szájába, hogy végre a könnyed mozik egy darabja is jól működött. Na ez hiányzott rettenetesen a Rocketman filmből. Főleg úgy, hogy maga a művész egy klasszikus „badass”…

Elton egy zseni!

Ezt senki nem vitathatja el tőle. És persze ha az ember valódi, fekete öves rajongó, jó eséllyel imádni fogja a mozit, hiszen a mester maga hagyta jóvá. Ha pedig ő szereti, felvállalja, akkor ugye más miért ne tenné? Épp ezért érezzük úgy, hogy színpadon megállná a helyét a könnyes-nevetős zenés műsor. De filmnek azért ez így kevéske. Csak a MediaMarkt kínálatában 59 album, könyv és kiadvány található meg a szerző neve alatt. A zenei teljesítmény így egy percig sem kérdéses. Elton hatalmas slágereket pakolt sorra az asztalra, zongorajátéka és zeneisége megkérdőjelezhetetlen. A körítés, a magánéleten, a szexuális orientáción, a botrányokon való csámcsogás inkább csak azok számára lehetnek érdekesek, akiket alapvetően nem érdekel annyira a muzsika. Akit kielégítenek az érzelmes, klasszikus zenébe és jazz-be hajló balladák és az extrém energikus, pörgős “rock’n’roll”, elég, ha megnézik Elton régi koncertfelvételeit, felteszik újra a legjobb lemezeit. Akit pedig érdekel a valódi ember, szánjon inkább időt a hihetetlenül szórakoztató interjúkra, amelyeken átjön, hogy ez a különös kinézetű, szokatlan figura tényleg szétfeszül a zsenialitástól. A Rocketman film erre jó: odaterelni a nézőt a zenelejátszó és a youtube elé, hogy aztán órákon át szívja magába a hihetetlen karakter zenéjét és humorát. Mi ezt tesszük ma és jó eséllyel még néhány napig. De hogy az idei musical filmet soha nem nézzük újra, majdnem olyan biztos, mint hogy Elton még sok slágerrel ajándékozza majd meg a világot. Elvégre még mindig csak 72 éves!