Samsung Galaxy S22 széria – három telefon, egy kakukktojás

Itt volt nálunk a Samsung Galaxy S22 sorozat három tagja, amely tartalmazott egy kakukktojást is, de ennek ellenére mind a hármat leteszteltük!

A Galaxy S széria már 12 éves, hiszen 2010-ben debütált a legelső modellje a szériának. Akkor még nem lehetett sorozatról beszélni, volt egy Galaxy S modell és kész. A mobilpiac viszont megváltozott és nagyot nőtt 2010 óta. Előbb az edge modellekkel hízott duóra a sorozattal a széria, majd tavaly trióra, hiszen lett egy Ultra modell is.

A trend folytatódott, itt vagyunk 2022-ben és van egy Galaxy S22, egy Galaxy S22+ és egy Galaxy S22 Ultra. De hogy tovább húzzuk ezt a kusza történetet, az S22 Ultra valójában sokkal inkább egy Galaxy Note 22 Ultrára hajaz, amelyet viszontnem is adott ki a gyártó – legalábbis ezen a néven. De ez így is izgalmas.

Hol kerek, hol szögletes

Az S22 és S22+ modell kívülről szinte ugyan úgy néz ki, ellenben az S22 Ultra teljesen eltér tőlük több ponton is.

Kézzel fogható a különbség a méretekben

Ha a két kisebb méretűt vesszük először a kezünkbe, akkor a méreten kívül nem sok különbséget találunk. Szépen lekerekített sarkok, kézbe illő dizájn. Mind a két modell esetén felül, középen van egy 10 megapixeles szelfi kamera. Az S22 esetén a kijelző 6,1”-os méretű, ezzel az androidos készülékek között kifejezetten kompaktnak számít. És van az S22+, amely nagyobb, 6,6”-os kijelzőt kapott. 

Könnyen kézre áll a kis kijelzővel a Galaxy S22

Mind a két kijelző teljesen lapos, nincs ívelés a széleken, FullHD+ felbontással rendelkeznek. A képfrissítési rátájuk 48 és 120 Hz között váltakozik. Az S22+ képes akár 1750 nit maximális fényerőre, míg az S22-be 1300 nit max fényerő került. Ez utóbbi bár alacsonynak tűnik, így az okostelefonok piacán a csúcson van. Annyit jelent, hogy napsütésben is lenyűgözően jól olvasható mind a két modell AMOLED kijelzője.

A Galaxy S22 Ultra esetén már a formavilágban és a kijelzőben is megmutatkozik a különbség. A nagyobb méretű, 6,8”-os kijelző szélei enyhén íveltek, viszont a sarkok nincsenek úgy lekerekítve, sokkal szögletesebb a készülék. Pont úgy, mint ahogy eddig a Galaxy Note sorozat modelljei voltak.

Az Ultra modell kijelzője nem csak méretben, hanem képességekben is különbözik a másik két modelltől. Ez is maximálisan 1750 nites fényerőt tud, azonban a képernyőfrissítését képes 1-120 Hz-es tartományon belül szabályozni.

MInd három modell alumínium kerettel rendelkezik és elől, valamint hátul is az új Corning Gorilla Glass Victus+ névre keresztelt, speciális edzett üveggel. Ezek egy IP68-as por- és vízállósággal rendelkező házba zárják a széria három tagját.

A hátlap bár edzett üveg, teljesen matt felületű, ránézésre nehéz megmondani, hogy valóban üvegből készült. Kellemes a tapintása és nem gyűjti úgy az ujjlenyomatokat, még a hozzánk került teljesen fekete árnyalatban sem.

Monumentális kamerák

A hátlapon a kamera kialakításnál is látszik az, hogy az S22 Ultra mennyire különbözik a széria két kisebb tagjától. A másik 2 modell esetén a kamera sziget gyakorlatilag teljesen megegyezik a Galaxy S21-ek dizájn világával. Kapunk három kamerát a kiemelkedő szigeten, illetve az üveg hátlapon egy vakut.

Az S22 és S22+ kamerái megegyeznek. A legfelső egy 12 megapixeles ultraszéles látószögű kamera, a középső a főkamera, egy 50 megapixeles széles látószögű szenzor, míg a legalsó a telefotó kamera, ami 10 megapixeles. Az úgynevezett Space Zoom segítségével akár 30x-os digitális zoom is elérhető. A telefotó kamera egyébként 3x-os optikai zoomot kínál.

Galaxy S22 és S22+ fotók

Galaxy S22 és S22+ 1x-es és 3x-os zoom fotók

Galaxy S22 és S22+ normál és széles látószögű fotók

Az S22 Ultránál már nem három, hanem négy kamera áll rendelkezésre, ráadásul ezek nem egy kamera szigeten helyezkednek el, minden egyes lencse külön-külön emelkedik ki. Az ultraszéles látószögű szenzor maradt 12 megapixeles. A főkamera 108 megapixeles szenzort kapott.  Emellett nem egy, hanem két telefontó kamera is van a készüléken. Maradt a 10 megapixeles 3x-os optikai zoommal, valamint megjelent egy periszkópikus zoomot kínál második 10 megapixeles kamera, amely 10x-es optikai zoomra is képes. 

A 108 megapixeles főkamera összességében nagyon szép képeket készít anélkül is, hogy hozzá kellene nyúlni a beállításokhoz (amire egyébként természetesen van lehetőség). Bár alapból eléggé korrigál a szoftver, szereti túlszaturálni a színeket és egy tavasz eleji, halványkék eget is hajlamos kiszínezni.

Galaxy S22 Ultra főkamera fotók

A 3x-os optikai zoom fotói nagyon szépek, viszont a 10x-es optikai zoom esetén az S22 Ultra képei közel sem meggyőzőek.  A 10x-es optikai zoom fotóinál a részletek meglehetősem elmosottak, amelyhez képest meglepően tiszták a 3x-os zoom képei.

Galaxy S22 Ultra – 0,6x – 1x – 3x – 10x – 100x zoom

Galaxy S22 Ultra 3x-os és 10x-es optikai zoom fotók

A korábban, akkumulátor hibák miatt visszavont Galaxy Note7 széria után nagy fejlődésen ment át a Samsung a telepek méretét tekintve. A Galaxy S22 Ultra kapta a trió legnagyobb telepét 5000 mAh kapacitással. A középső S22+ modell 4500 mAh kapacitással rendelkezik, míg a “kicsi” S22-es modell 3700 mAh-s akkumulátort kapott.

A töltés terén mára kicsit elmaradt a konkurensekhez képest a Samsung. Amíg a Xiaomi-nál, a Huawei-nél, a HONOR-nál és több más feltörekvő kínai gyártónál akár 100 wattos töltés is elérhető, de legalább 66 wattos megoldások megtalálhatók akár a középkategóriában is, addig az S22 feltűnően lassabban tölthető. A legkisebb Galaxy S22 csak 25 wattos töltést támogat, míg az S22+ és az S22 Ultra 45 wattos töltést. Emellett mind a három készülék 15 wattos vezeték nélküli töltésre képes. Ezek mind elmaradnak a kategória kihívóinak töltési képességeitől androidos fronton. További kényszerű dolog, hogy nincs töltőadapter a Galaxy S22 telefonok mellé csomagolva, így a 25, vagy 45 wattos gyorstöltést csak a kompatibilis adapterek beszerezése után tudjuk kihasználni.

Beépített S pen

A Galaxy S22 Ultra az első S-szériás modell beépített S Pennel. Bár lehet, hogy inkább az első Galaxy Note modell, az S szériának álcázva. Minden jel arra mutat, hogy az inkább valós opció rá.

Az Ultra alján a bal oldalt rejtőzködik a speciális S-Pen, amelyet a konkurensek nem tudtak érdemben megközelíteni, vagy lemásolni a legelső, 10 évvel ezelőtti Galaxy Note bemutatása óta.

A rendkívül vékony, apró méretű toll nem olyan, mint a hagyományos stylus-ok. A toll kivételét a telefon érzékeli, kikapcsolt kijelző mellett rögtön megjelenik egy rajzolófelület. Bekapcsolt kijelző mellett pedig egy lebegő ablak ugrik fel mikor kivesszük a tollat és rendkívül sok opciót felkínál.

Már 2021-ben látszódott, hogy valami történik. Az S21 Ultra már támogatta az S-Pent, igaz nem lehetett a készülékházba bedugni. Nem jelent meg Galaxy Note modell, helyette a Fold3 volt az őszi csúcsmodell. És 2022 elején jött az S22 széria, amely Ultra modellje leginkább egy Note modell.

A Galaxy S22 Ultra különlegessége ebből a szempontból, hogy nincs kihívója, nincs másik gyártó, amely hasonló megoldást tudna kínálni. Ezzel pedig egy óriási lendületet adhatott a Samsung az S-szériának. 

Mondjuk ki, a Samsung úgy szüntette meg a Note sorozatot, hogy azt valójában elrejtette az S sorozatban. Ez pedig egy jó döntés volt, hiszen nem lehet három flagship szériát (S, Note, Fold) is fenntartani és mindet frissíteni évente.

Nekünk Exynos, másoknak Snapdragon

Európában és így Magyarországon is az Exynos 2200 típusnévre hallgató SoC került mind a három modellbe. A világ többi táján a Qualcomm Snapdragon 8 Gen 1 típust kapta a széria.

Erről az Exynos 2200-ról azt érdemes tudni, gogy van két nagyteljesítményű ARM Cortex-X2 magja, 2,8 GHz-es órajelen, három Cortex-A710 magja 2,52 GHz-es órajelen és négy Cortex A510 mag 1,8 GH-en, valamint a grafikáról az az Xclipse 920 GPU dolgozik, amely az AMD RDNA 2 architektúrára épít. A chip már 4 nm-es gyártástechnológiára épít.

Bár egy teljesen új chipről van szó, használat közben nem tűnik gyorsabbnak, vagy éppen jobbnak a tavaly, S21 Ultrában található Exynos 2100-hoz képest, vagy éppen a Huawei P50 Pro-ban lévő, régebbi Snapdragon 888 4G chiphez viszonyítva.

Igen, a Galaxy S22 széria összes tagja nagyon gyors, jól teszi a dolgát és nincs panasz, viszont nem is dobja el az agyát az ember. A különböző benchmark tesztek sem mutattak kiugró eredményt. A játékok nagyon jól futottak, a Real Racing 3 egy óra játék után sem izzította fel a készülékházat. Melegedett ugyan a telefon, amely teljesen normális jelenség, de nincs komolyabb mértékű hőtermelés. Viszont mivel egy új, AMD architektúrás GPU van benne, egyes játékok még nem támogatják tökéletesen, így ott még lehetnek alacsonyabb részletességek, kisebb fps számok.

A Galaxy S22 és S22+ modellek mindegyike a hazai piacon 8 GB RAM-mal szerelt, míg az S22 Ultrából van 8 és 12 GB-os kiadás is.

Elérhető Galaxy S22 modellek típusok

A háttértár kérdése már élesebb téma, főleg azért, mert egyik S22 szériás modell sem tartalmaz microSD-s bővíthetőséget. Az összes modell legolcsóbb kiadása mindösszesen 128 GB-os. Oké, ez egyébként egyáltalán nem kevés, sokra elég. Viszont flagship szériáról beszélünk. Mindegyik modellnél van a 128 mellett 256 GB-os opció, illetve az Ultra kiadásnál van egy 12 GB RAM-os 512 GB-os háttértárral szerelt verzió is.

Az összes S22-es modell Android 12-vel jelent meg és a OneUI 4.1-es felülettel. Ezen belül inkább apróbb változások fedezhetők fel a korábbi kiadáshoz képest. A tavaly tesztelt Galaxy Z Fold3 5G-hez képest, ami még Android 11-gyel és a One UI 3.1.1-gyel futott nem sok különbséget látni érdemben.

Nem hibázott a Samsung

A Samsung valószínűleg “megmentette” az S-szériát azzal, hogy elbújtatta benne a megszűnő Note szériát. 

A Galaxy S22 Ultra egy olyan csúcsmodell, amelyet jó használni és szinte minden benne van, ami kell, cserébe viszont az ára is elég borsos – ez viszont igaz bármelyik flagship készülékre.

A legkisebb S22-es modell szerintem a mérete miatt lesz nyerő, hiszen egyszerűen kevés készülék van a piacon, ami hasonlóan jó teljesítményt nyújt 6” körüli méretben.

Szuper, hogy az összes modell IP68-as vízállóságot kapott, rendelkezik szuperedzett üveggel és alumínium kerettel, támogatja az új WiFi 6-ot és az 5G-t, emellé pedig lenyűgöző kijelzőt is kapunk. Persze vannak hiányosságok. A töltési sebességekben nem emelkedik ki az S22 széria, valamint hiányozhat a bővíthetőség is sokaknak.