Egy leforrázó hír: a tea a legjobb ellenszer a forróság ellen!
Még mindig jócskán benne vagyunk a nyárban és bár az időjárás néha ingatag, azért a rekord melegekre még mindig készülhetünk. Kevesen élnek a forró italok adta lehetőségekkel. Pedig egy jó kis gőzölgő tea csodákra képes a kánikulában. Hogy miért? Elmagyarázzuk!
Az agy és a nyelvünk közötti kapcsolatnak hála nem csak ízlelni tudunk, de a hő háztartásunkkal kapcsolatban is leadják az információt egymásnak a rendszerek. A többek között a szánkban is megtalálható, ún. TRPV1 hőérzékelő receptorok ha forrót érzékelnek, jelzést küldenek az agy számára. A központi irányító szerv pedig ennek hatására, illetve ennek ellensúlyozására kiadja a parancsot az izzadás fokozására. Az izzadás a szervezet természetes hűtőmechanizmusa, az izzadság párolgásával pedig (ami ugye hőt von el a környezetéből) csökkenti a test hőmérsékletét.
Maga az izzadás persze nem hangzik olyan jól, hiszen a nagy forróságban leginkább el akarjuk kerülni ezt a folyamatot. A tény azonban az, hogy a bőrünkre került izzadtság párolgása végső soron csökkenti a test hőmérsékletét, így a forró ital fogyasztása valóban hűsíthet minket a nagy melegben! Már persze akkor, ha a páratartalom nem halad meg egy bizonyos szintet! Ez a jótékony hatás ugyanis nem működik trópusi környezetben. Érdekesség még, hogy az említett TRPV1 hőérzékelő receptorok nem csak a forró, de a csípős anyagok hatására is ugyanazt a mechanizmust váltják ki. Tehát egy chilis fagyival akár elérhetjük a kellemesen hűs, mégis hatásosan izzasztó állapotot…
Emellett fontos megjegyezni, hogy bár a különböző italok fogyasztása (legyen az jeges vagy sem) befolyásolja a testhőnket, a hatás biológialiag azért nem olyan egetrengető.
Ha mégis jegelnéd a problémát…
Persze érthető, miért akar mindenki folyton jeges teákat és hűvös párával gyöngyöző söröket és fröccsöket fogyasztani. Nyilván érdemes odafigyelni a torkunkra, mert a kánikulában a hideg sokkosan érintheti a szervezetet. Az érzékenyebbek pedig azonnal megfázhatnak. Annak me mi értelme van ugye nyáron?
Kedvenc trükkünk a hűsítő italok terén a piros gyümölcsös jégkocka. A mélyhűtőbe elhelyezett jégkocka készítőket érdemes a sima víz mellett mással is feltölteni. Egy-egy szem málna vagy ribizli, apró kockákra vágott citrom és lime, esetleg előzetesen leforrázott majd lehűtött gyömbérlé mindig jól passzol egy jeges teához vagy szörphöz! Így nem csak a hőmérsékletet, de a látványt és ízt is bármikor fokozhatjuk (illetve csökkenthetjük)! Nem baj, ha nincs otthon épp gyümölcs, nem maradunk friss ízek nélkül! Az így készülő jégkockákkal pedig a már kipörgött szezonális gyümölcsökről sem kell lemondani, miközben nem kell a világ másik végéről érkező, hatalmas ökológiai lábnyomot hagyó finomságokat vennünk!
Nyilván sokan tárolnak otthon a hűtőben előre bekevert és lehűtott teákat is. Ha a szívedre is gondolnál, jó szívvel ajánljuk a citromfű verziót. Az íze és illata elképesztően frissítő és este is bátran iható. Nappal csak óvatosan vele, mert kiváló nyugtató hatása van!
Klíma-változtatás öko módon
A nagy forróságban sokan szeretik a körülöttük lévő tereket is hűteni. Ha valakinek fontos a környezete (nem csak ökológiai, de együttélési szempontból is, hiszen egy munkahelyen sokszor van nézeteltérés abból, ki mennyire bírja a klímát), természetes módon is kezelheti az erős napsugárzás okozta szobai kánikulát. A ma divatos műanyag roletták mellett érdemes visszatérni nagyanyáink sötétítő függönyeihez és spalettáihoz. Persze nem kell a legnehezebb és legszörnyűbb színű verziókra gondolni. Képzeljük csak magunk elé a mediterrán vidékeket. Mindenhol besötétítenek és mindez nem feltétlenül megy az esztétikum rovására.
A kedvenc megoldásunk (már a hagyományos, felhúzható redőnyök mellett) a sötétkék vagy fekete függöny, amelyre kisebb-nagyobb pontokat ütve, vágva elképesztő látványt hozhatunk létre. A kör alakú nyílásokkal az éjszakai égboltot idézhetjük meg, míg ha van négyzet alakú textil lyuggatónk, akár egy város látképét is létrehozhatjuk! Persze ne essünk túlzásba, hiszen a cél az, hogy a fény kívül maradjon. De más egy sötét szobába úgy belépni, hogy apró négyzetekből összeálló felhőkarcolókat, vagy a pontokból kirajzolódó Tejutat látjuk…
És persze a klíma…
Ha minden kötél szakad, a lakásunk jól benapozott és esetleg rosszul szigetelt, elő a kílmával! Egy tetőtéri vagy legfelső emeleti otthon esetében érdemes utánajárni, mi okozza a fő problémát. Ha olyan fokú szerkezeti változtatásra lenne szüksgé, amelyet nem bírunk el, gondolkodjunk el a napelemes légkondicionálásról! Elvégre ha valamiben egy forró lakás bővelkedik, az a direkt napsütés! Keressük azt a megoldást, ami a legkevesebbe kerül az áramfogyasztás terén, mégis meghozza a várt lehülést.









