KOMPAKT DIGITÁLIS FÉNYKÉPEZŐGÉPEK

Ugyan manapság már minden telefonban találunk fotók és videók készítésére alkalmas kamerát, sok esetben még mindig érdemes külön céleszközt használni a fotózásra, és nem csak a profi szinten.

A kompakt fényképezőgépek egyrészt kis méretűek, ezért bármilyen alkalomra könnyen magunkkal vihetjük utazástól családi eseményeken át a mindennapi tevékenységekig. Viszont nagy előnyük a mobilos kamerákhoz képest az optikai zoom: ez jóval komolyabb eszköz a távoli témák közelítésére, mint a telefonokban használt digitális zoom. Az ugyanis csak egy szoftveres trükk, amely a lencsék által látott képet nagyítja fel annak minőségromlása mellett. A kompakt fényképezőgépekben található optikai zoom a lencsék egymáshoz viszonyított távolságának változtatásával optikailag hozza közelebb a témát, ezáltal nem romlik a minőség, nem „mákosodik” el a kép, mégis úgy fotózhatunk le egy tőlünk távolabb levő tárgyat vagy személyt, hogy nem kell nekünk közelebb jutnunk hozzá.

Szintén fontos, hogy már akár egy 20-30 ezer forintos kis kompakt kamerában is nagyobb lencséket találunk, mint egy mobiltelefon hátlapján. A nagyobb lencse pedig több fényt tud összegyűjteni, ezáltal élesebb, kontrasztosabb képeket készíthetünk akár gyengébb fényviszonyok között is.

A kompakt fényképezőgépek között megkülönböztethetünk néhány alkategóriát. A belépő szintű modellek jellemzően olcsók és kicsik. Utóbbi tulajdonságuk miatt kiválóan alkalmasak arra, hogy bárhová magunkkal vihessük, használni pedig nagyon könnyű őket, hiszen nincs szükség magas szintű fotózási ismeretekre, egyszerű beállításokkal gyorsan kiválaszthatjuk a fotózás tárgyához és körülményeihez szükséges üzemmódot.

NIKON Coolpix A10

A könnyű kezelhetőség és a kiváló, 16,1 megapixeles képérzékelő révén nagy felbontású képeket kap, amelyeknek az elkészítését is élvezni fogja.

Külön kategóriát képeznek az úgynevezett superzoom kompaktok, amelyek abban emelkednek ki a többi közül, hogy az általánosnál nagyobb optikai (tehát lencse-eltolásos) zoomolásra képesek.

Míg egy belépő szintű kompakt gép általában 3x, 5x nagyításra képes, a soperzoomoknál akár hússzoros, harmincszoros közelítésre is lehetőségünk van.

Végül pedig léteznek prémium kategóriás kompakt fényképezőgépek, amelyek ugyan továbbra is kis méretűek és egyszerűen kezelhetőek, azonban ezeknél már elérhetők részletesebb beállítások, manuális üzemmódok ahhoz, hogy a fotóinkat sokkal inkább személyre szabhassuk, és kattintás előtt többféle képmódot, effektet, fényerőt, záridőt módosíthassunk. A prémium modellekben már legtöbb esetben a digitálisnál jobb hatásfokkal működő optikai stabilizátor dolgozik: ez a lencsék mozgatásával segít kiküszöbölni a kézremegés vagy más bemozdulás miatti elmosódást.

Ismerkedj meg a termékekkel

NIKON Coolpix W150, narancs

További kompakt fényképezőgépek

IXUS 185 BK ESSENTIAL KIT

További kompakt fényképezőgépek

DSC-W 830 B 16GB CSDI

További kompakt fényképezőgépek

NIKON Coolpix A10, fekete

További kompakt fényképezőgépek

CANON PowerShot SX620 HS fényképezőgép, fekete + tok + 8GB SD kártya

További kompakt fényképezőgépek

NIKON Coolpix P900 fekete digitális fényképezőgép

További kompakt fényképezőgépek

PANASONIC Lumix DC-FZ81EP-K digitális fényképezőgép

További kompakt fényképezőgépek

NIKON Coolpix P1000 fekete digitális fényképezőgép

NIKON Coolpix P1000 fekete digitális fényképezőgép

További kompakt fényképezőgépek

CANON PowerShot G9X Mark II fekete digitális fényképezőgép

CANON PowerShot G9X Mark II fekete digitális fényképezőgép

További kompakt fényképezőgépek

SONY CyberShot DSC-RX 100 digitális fényképezőgép

SONY CyberShot DSC-RX 100 digitális fényképezőgép

További kompakt fényképezőgépek